facebook
Munkagépek kimondottan kistraktorokhoz fejlesztve, 1 év garanciával!
Vásárlói vélemények
"Tisztelt Tamás László! Webáruházukból történő vásárlásom sikeres volt, a termékkel elégedettek vagyunk, azonban az üzlet nyitva tartásának kommunikálásával és a webáruház jelzett készletszámmal már kevésbé. Történt ugyanis, hogy találtam egy számomra látszólag megfelelő fúrószárat a webáruházukban, azonban úgy gondoltam, jobb egy ilyen terméket először szemrevételezni, így a személyes vásárlás mellett döntöttem. Miskolciként nem tűnt nagy többletkiadásnak, sőt már máskor is megtörtént, hogy személyesen vásároltam Monosem vetőgép alkatrészeket Önöknél. Első Nyíregyházára látogatásomkor egy szombati napon szálltam autóba, azonban a honlapon feltüntetett nyitva tartási idővel ellentétben csak egy ? a kapujukon függő ? A4-es papír jelezte, hogy akkor éppen nem fogok tudni bejutni. Ezután az azt követő hétfőn ismét elutaztam Önökhöz, amikor már sikerült is beszélnem egy kollégájukkal, ám az általam interneten megnézett, és ott látszólag készleten lévő termék pontatlanság miatt mégsem volt kapható. Így másodszor sem jártam sikerrel, de legalább láttam a fúrószár kisebb átmérőjű változatát, így már ?látatlanban? nyugodtan kértem a futáros házhozszállítást, amikor már beérkezett a fúrószár, azonban ha a weboldalon található információk naprakészek, a korábbi kellemetlenségek mind elkerülhetőek lettek volna. Köszönöm figyelmét, üdvözlettel: dr. Kánya Krisztián"
/Kánya László E.V./
Újcsanálos, 2014-09-09
"Szokás szerint,minden rendben volt."
/Kovács Tibor/
Tát, 2017-07-19
"Köszönöm, elégedett voltam, bár a webshopban nem találtam meg a keresett terméket, de ennek ellenére minden a legnagyobb rendben zajlott. Telefonos egyeztetés során sikerült megegyezni.Igen már történt vásárlás a tavalyi év során. Köszönöm! Minden Jót!"
/Süle Tímea/
Somogyjád, 2014-11-07


  1. Főoldal
  2. -
  3. Munkagépek
  4. -
  5. Homlokrakodók
  6. - Homlokrakodó Yanmar F24, F24D, FX24, FX24D típusú kistraktorokhoz, Komondor MHR-F24
Hívj fel minket! Írj üzenetet!

Homlokrakodó Yanmar F24, F24D, FX24, FX24D típusú kistraktorokhoz, Komondor MHR-F24

Homlokrakodó Yanmar F24, F24D, FX24, FX24D típusú kistraktorokhoz, Komondor MHR-F24 (1)
Homlokrakodó Yanmar F24, F24D, FX24, FX24D típusú kistraktorokhoz, Komondor MHR-F24 (2)Homlokrakodó Yanmar F24, F24D, FX24, FX24D típusú kistraktorokhoz, Komondor MHR-F24 (3)Homlokrakodó Yanmar F24, F24D, FX24, FX24D típusú kistraktorokhoz, Komondor MHR-F24 (4)Homlokrakodó Yanmar F24, F24D, FX24, FX24D típusú kistraktorokhoz, Komondor MHR-F24 (5)Homlokrakodó Yanmar F24, F24D, FX24, FX24D típusú kistraktorokhoz, Komondor MHR-F24 (6)Homlokrakodó Yanmar F24, F24D, FX24, FX24D típusú kistraktorokhoz, Komondor MHR-F24 (7)Homlokrakodó Yanmar F24, F24D, FX24, FX24D típusú kistraktorokhoz, Komondor MHR-F24 (8)Homlokrakodó Yanmar F24, F24D, FX24, FX24D típusú kistraktorokhoz, Komondor MHR-F24 (9)Homlokrakodó Yanmar F24, F24D, FX24, FX24D típusú kistraktorokhoz, Komondor MHR-F24 (10)Homlokrakodó Yanmar F24, F24D, FX24, FX24D típusú kistraktorokhoz, Komondor MHR-F24 (11)
1 099 000 HUF (865 354 HUF + ÁFA)
Állapot:
Jelenleg NINCS készleten!
Új homlokrakodó adapter Yanmar F24, F24D, FX24, FX24D típusú japán kistraktorokhoz. A rakodó felszerelésekor kisebb módosításokra szükség lehet.

Az ár tartalmazza a képeken látható, felszereléshez szükséges hidraulika vezérlőtömböt, csöveket, konzolokat és rakodó kanalat. Egyéb kanalak, bálavilla, raklapvilla elérhetőek. Megrendelésre 5-6 hetes határidővel szállítjuk, mely 50% előleg fizetésével indul..

Felszerelését megfelelő műszaki állapotú traktorra telephelyünkön, térítés ellenében vállaljuk. A szükséges alkatrészek és munkadíj költsége 70.000Ft + Áfa.

Házhoz szállítását az ár nem tartalmazza, de tudunk segíteni benne. A szállítási ajánlathoz pontos címre van szükségünk. Szállítási méretei 190 x 130 x 110cm. Súlya 160 kg, mely kanállal értendő. A kanál szélessége 120 vagy 127 cm. A képek szerinti formában van csomagolva.
Megvásárolom a webáruházban

Time Elapsed: 0.063347s