Munkagépek kimondottan kistraktorokhoz fejlesztve, 1 év garanciával!
Vásárlói vélemények
"köszönöm"
/Kel-Ker Kelemen Gyula Ev./
Tamási, 2015-05-12
"Nagyon ajánlom mindenkinek a Keletagrot nagyon gyors és jó minőségű termékekkel udvarias kiszolgálással van a vevőkért,értünk. Most talajmaró késeket vettem tőlük, és rendben meg is kaptam. előző vásárlásomnál fűnyíró késeket és hajtóművet vettem és az is rendben zajlott, sőt ajándékba még talajmaró kést is kaptam négy darabot, és most annyival kevesebbet kellett rendelnem. Köszönöm szépen nekik és remélem más is elégedett lesz velük és minden más cégnek is ilyen hozzá állás kellene. "
/Tóth Tamás/
Bögöt, 2018-04-02
"Tisztelt Tamás László úr!
Köszönettel vettem érdeklődését az alábbiakban véleményemet már nyilvánítottam. Mindennel meg voltam elégedve talán csak az árakat találtam kissé húzósnak. A megrendeléssel akadt némi problémám a regisztráció után, illetve a visszaigazolás után nem sikerült megrendelni az alkatrészt, láttam, hogy van készleten de valamiért nem fértem hozzá,de ez is megoldódott, telefonon felhívtam az ön kollégáját és készségesen segített, másnap délelőtt megkaptam a kért alkatrészt. Vélhetőleg nem utoljára rendeltem önöktől alkatrészt, mert amit használnak az kopik. Egy tiszteletteljes kéréssel fordulok önökhöz amennyiben, ha problémák közepette el akadnánk esetleg kaphatnék-e? apró szakmai segítséget, ugyanis javítási technológiával nem rendelkezem és néha azért akadnak gondok, első gondom, a hydraulika szűrőt nem találom meg a KUBOTA B7000 gépen.
Amennyiben lehetőség nyílik a fentikben leírtakra, kérem tisztelettel segítségét.
Mégegyszer megköszönve az eddigi segíségüket.
"
/Ádám János/
Kecskemét-Hetényegyháza, 2015-02-02
Körbálázó japán kistraktorokhoz, 60x70cm, Komondor RKB-870

1 499 000 HUF (1 180 315 HUF + ÁFA) -22%
1 168 400 HUF (920 000 HUF + ÁFA)
1 168 400 HUF (920 000 HUF + ÁFA)
Állapot:
Jelenleg van készleten!
Körbálázó 15-30 lóerő teljesítményű kistraktorokhoz.
Az elkészült körbálák átmérője 60cm, hossza 70cm. Felszedési szélesség 80cm.
A bálázó saját hidraulikával (szivattyú, elosztó, munkahenger) rendelkezik, nincs szükség a traktorral való hidraulikus csatlakoztatására. Kapacitás 80-120 bála/óra. A gép tömege 440 kg. Munkasebessége 2-5 km/h. Meghajtási fordulatszám 540 fordulat/perc.
Függesztett kivitelű. A kisebb önsúlyú traktorok esetében javasolt a képen látható, általunk fejlesztett vonószerkezet alkalmazása, így a bálázó vontatott üzemmódban lesz a szállítás alatt is.
12 hónap garanciával! Garanciális igényt csak szakszervíz beüzemelő számlájának megküldése után tudunk befogadni.
Szállítás: Szállítási mérete 115 x 130 x 121 cm. Szállítási súly: 470 Kg. Magyarország területén a szállítási költsége 38.000 Ft + Áfa. Gyári csomagolásban kerül szállításra, mely az utolsó előtti képen látható.
Szállítás közben kisebb, a funkciót nem befolyásoló sérülések, festékleverődések előfordulhatnak, ezekért felelősséget nem tudunk vállalni. 30.000Ft + Áfa felárért a csomagolást extra sarokvédőkkel és kívülről rétegelt lemez burkolattal látjuk el (utolsó kép).
Üzembe helyezés: A kiszállított gépeket a csomagolás miatt nem tudjuk üzembe helyezni. Telephelyi átvétel esetén, kicsomagolást követően ez megoldható, költsége 10.000Ft + Áfa.
Kreatív ajánlat! - A tőlünk vásárolt bálázóról ha videót készít, és elküldi nekünk, akkor megfelelő minőség (HD, 4K) és hossz (min. 2 perc) esetén azt 50.000Ft értékű, Ön által választott termékkel háláljuk meg.
Megvásárolom a webáruházban