Több mint 20.000 féle mezőgazdasági gépalkatrész kistermelőknek, házhozszállítva akár 1 éjszaka alatt!
Force rakodó - forcerakodo.hu

Vásárlói vélemények
"Nem is a kiszolgálással volt a gond, hanem a fogadtatással, ahogy beléptem az irodába olyan "kripta" hangulat volt, és ezt már nem először tapasztalom, amikor egy vevő belép akkor kicsit aktivabban kellene vele foglalkozni, miben segithetünk, meg ilyenek. Ne legyen olyan érzésem mintha hivatalba lennék, ahol hivatalnokok ülnek a vevővel szemben. Mikor 2009 ben a traktort vettem jobban kiszolgáltak, jó benyomást tett a cég,azóta vettem már burgonyavetőt, kombinátort, műtrágyaszórót,akkkor is az iroda nekem elég fagyos hangulatú volt. Az pedig még jobb lenne h ha webshopban rendelek és érte megyek, legalább legyen már előre elkészitve, ne akkor kelljen összeválogatni. Tök mindegy h az ügyfél másnap vagy egy hét múlva megy érte, minimum az lenne hogy elmondja az ügyfél a nevét és h rendelt, tegyenek már úgy legalább hogy tudnak róla,és annyi még beleférne hogy:köszönjük rendelését foglaljon helyet egy pillanat és hozom. Ne az legyen hogy megyek az ügyintéző után a raktárba, ő pedig a kezembe nyomja azt a pár dolgot és viszlát. Egy egyszerű Kelet-agros szatyor lehetne, amibe belerakják és úgy adják át, a pozitív képet emeli. Nem azt mondomhogy körbe kell ugrálni az ügyfelet hanem egy picit törődni vele. A régi partnereket pedig kicsit jobban foghatnák h pl: ne csak szűrőket vegyen, hanem akkor vigyen olajat is, ha azt mondja h jó de itt drága akkor adjanak neki, tagsági kártyát ami kedvezményre jogosít. Beszélgessenek vele kérdezgessék a traktorról, a munkagépekről amiket maguknál vásárolt, érezze az ügyfél h foglalkoznak vele, én ezt nem éreztem! Köszönöm hogy elmondhattam."
/Ari László/
Mátészalka, 2015-01-14
"Először is örülök,hogy kikérik a vásárlók véleményét is. Az én személyes tapasztalatom az,hogy egyre jobban bővül a választék és ez nem megy a minőség rovására. A kiszolgálás rugalmas akár futárral akár személyesen."
/Szűrös József/
Döge, 2011-04-27
"Nagyon meg vagyok elégedve.jo minőség."
/Molnár János/
Hajdúdorog, 2017-05-01


  1. Főoldal
  2. -
  3. Japán kistraktor extra: Kormányszervó

A szervókormány egy hasznos, személyautóknál már biztosan megismert funkció. A motor által meghajtott hidraulikaszivattyú segít könnyíteni a kormánykerék forgatásához szükséges erőn. Nagyobb traktorokon, 20 lóerő felett szinte természetes extra, a kisebbeknél azonban ritkán fordul elő. Fontos hozzátenni, hogy a japán gyártók tudatosan nem látták el a kisebb traktorokat kormányszervóval. A szervó működtetétésének is van energiaigénye, melyet a motortól vesz el, emellett pedig a kis gépek kormánya szervó nélkül is könnyedén működtethető.

 

VIDEÓ A SZERVÓKORMÁNYRÓL

Time Elapsed: 0.060867s