"Kedves Tamás!
Minden rendben zajlott. Köszönöm Ő
Önnek az előtte küldött matricákat is. "
/Varga Zoltán/
Szigetszentmiklós, 2015-09-10
"Nem is a kiszolgálással volt a gond, hanem a fogadtatással, ahogy beléptem az irodába olyan "kripta" hangulat volt, és ezt már nem először tapasztalom, amikor egy vevő belép akkor kicsit aktivabban kellene vele foglalkozni, miben segithetünk, meg ilyenek. Ne legyen olyan érzésem mintha hivatalba lennék, ahol hivatalnokok ülnek a vevővel szemben. Mikor 2009 ben a traktort vettem jobban kiszolgáltak, jó benyomást tett a cég,azóta vettem már burgonyavetőt, kombinátort, műtrágyaszórót,akkkor is az iroda nekem elég fagyos hangulatú volt. Az pedig még jobb lenne h ha webshopban rendelek és érte megyek, legalább legyen már előre elkészitve, ne akkor kelljen összeválogatni. Tök mindegy h az ügyfél másnap vagy egy hét múlva megy érte, minimum az lenne hogy elmondja az ügyfél a nevét és h rendelt, tegyenek már úgy legalább hogy tudnak róla,és annyi még beleférne hogy:köszönjük rendelését foglaljon helyet egy pillanat és hozom. Ne az legyen hogy megyek az ügyintéző után a raktárba, ő pedig a kezembe nyomja azt a pár dolgot és viszlát. Egy egyszerű Kelet-agros szatyor lehetne, amibe belerakják és úgy adják át, a pozitív képet emeli. Nem azt mondomhogy körbe kell ugrálni az ügyfelet hanem egy picit törődni vele. A régi partnereket pedig kicsit jobban foghatnák h pl: ne csak szűrőket vegyen, hanem akkor vigyen olajat is, ha azt mondja h jó de itt drága akkor adjanak neki, tagsági kártyát ami kedvezményre jogosít. Beszélgessenek vele kérdezgessék a traktorról, a munkagépekről amiket maguknál vásárolt, érezze az ügyfél h foglalkoznak vele, én ezt nem éreztem! Köszönöm hogy elmondhattam."
/Ari László/
Mátészalka, 2015-01-14
"Kiváló és gyors segítség. Emailben kértem segítséget, kb 2 nap múlva telefonon megkerestek és minden részletes kérdésemben segítettek. Az általam vásárolt traktorhoz kaptam használati utasítást amit külön köszönök. Előny még, hogy a telefonos beszélgetésünk alatt elmondtam nevet címet és a rendelés elindítása ezzel meg is történt. Nem kellett visszaülnöm gép elé, beregisztrálni... Szóval tökéletes, gyors, és rugalmas a kiszolgálás. Ilyen helyen szívesen vásárol az ember.
"
/Takács Szabolcs/
Győr, 2016-04-20